Mit érdemes tudni a 3D belsőépítészeti látványtervezésről?

Szeretnéd megismerni a 3D belsőépítészeti látványtervezésben rejlő lehetőségeket? Ebben a bejegyzésben segítünk megérteni a 3D látványtervezés lényeges elemeit, mégha először is kerestél rá erre a szolgáltatásra.

A belsőépítészet ma az egyik legnépszerűbb építészeti terület. Sokan szeretnének ezen a területen dolgozni és többet megtudni róla, mivel sok karrierlehetőséggel kecsegtet. Ugyanakkor az új technológiák egyszerűsítették a belsőépítészeti munkafolyamatot, a munka jelentős része, professzionális szoftverek segítségével, számítógépen történik.

3DRendeer-3D Belsőépítészeti látványtervezés

A 3D rövid története

Annak ellenére, hogy a 3D belsőépítészeti látványtervezés kialakulásának nincs egyértelmű időpontja, tudjuk, hogy az első 3D modellek az 1960-as években jelentek meg. Annak ellenére, hogy a belsőépítészet egy több mint 100 éve létező szakma, 3D-s elemeket a 60-as évek végéig nem használtak.

Az új technológiát azonban nem az építészek vagy a tervezők kezdték el használni, hanem a számítógépes mérnökök, a matematika automatizálásában dolgozók és programozók voltak az elsők, akik 3D-s modellezést végeztek.

Az első személy, aki létrehozott egy 3D-s programot, Ivan Sutherland volt. A Sketchpad, az első olyan jellegű programot volt, amely lehetővé tette az emberek számára, hogy 3D-s tárgyakat rajzoljanak. Ivan Sutherland és David Evans voltak az első emberek, akik számítástechnikai osztályt indítottak az Utah álambeli Egyetemen, ahol sokan 3D tervezést és designt tanultak.

Ivan Sutherland Elindították az első 3D grafikai céget is 1969-ben és számos tervezési munkát végeztek sok területen. 3D modelleket először a reklámokban és a televízióban használtak, de az idő múlásával sokan elismerték ennek a technológiának az értékét, ami azt eredményezte, hogy az élet különböző területein, köztük a belsőépítészeti látványtervezésben is elkezdték használták.

Videó az első 3D modellező szoftverről

A 3D modellek létrehozása

Két alapvető módja van a 3D modell létrehozásának. Az automatikus módszerrel a modellt 3D szkenner segítségével hozzák létre, miközben a manuális módszerrel a modellező egy, vagy több programot használ, amiben létre tudja hozni a 3D modellt. Ma, a tervezőiparban és más területeken, amikor azt mondja valaki, hogy 3D modellezés vagy tervezés, ez azt jelenti, hogy egy építész vagy a 3D grafikus a számítógépes szoftvert használ a modellek létrehozásához (még).

Attól függően, hogy mire fogják használni a jövőben, egy 3D-s modell vagy modellcsoport alkalmas lehet videójátékokhoz, alkalmazásokhoz, animációkhoz, promóciós videókhoz, építészeti vizualizációhoz, 3D nyomtatáshoz.

3DRendeer-3D scanner illusztráció

Portfolio: 3D látványtervek és termékbemutatók

Válogatás a 3DRendeer Tervezőiroda által készített megbízásokból. Nézd meg, mi mindenre képes a 3D látványtervezés és a termékvizualizáció!

Családiház 2. kör

Családiház 2. kör

A pesthidegkúti családi ház belsőépítészeti tervezésének következő szakasza. Tetőtér, szauna, háló és konditerem.

bővebben
Velence Sunrise

Velence Sunrise

Komplex 3D belsőépítészeti látványtervezés és exterior (homlokzat és környezet) tervezése.

bővebben
Design bútor 3D modellezés

Design bútor 3D modellezés

A rengeteg variáció bemutatását jól szolgálta a bútor 3D modellezése, így nem kellett költséges prototípusokat legyártani a bemutató weboldal elkészítéséhez.

bővebben
3D logó modellezés

3D logó modellezés

Logó, egy kicsit másképp… Az elképzelés egy régészeti leletre emlékeztető, monumentális kőtömbökből álló rusztikus és ősi építmény megvalósítása volt.

bővebben
Fotókönyv 3D tervezés

Fotókönyv 3D tervezés

Manuálisan megrajzolt textúrák, rendkívül sokféle anyag. A könyvek prémium gyártás-technológiával készülnek, oldalaik síkban nyílók, aminek bemutatása szintén fontos elvárás volt.

bővebben
Kutyahám 3D modellezése

Kutyahám 3D modellezése

Valósághű textúrák, módosítható anyagok és színek és 3D animáció készítés. 3D modellezés és videókészítés egy sikeres magyar termékről.

bővebben